Listen in Audio
Mi is egy város ? Már az ókori építészek és filozófusok is a településeket az emberi testhez hasonították. Ilyen értelemben a kutak az ajkak, amelyek a város-testbe hörpintik a vizet, a vastalanító a szájüreg, ami megszűri, a szivattyúrendszer a garat, amely továbbítja a vizet a nyelőcsövön át az emésztőrendszerhez. A víz a gyomorba jut majd a vékonybélbe, ahol az elfogyasztott víz nagy része fel is szívódik. Az otthonainkról beszélek.
A Szivattyúk Házában vagyunk, amelyet 1913 és 1914 között építettek. A terveken Lenarduzzi János építész pecsétje és aláírása és egy másik mérnöké (aki nem azonosítható) valamint a terveket jóváhagyó Stan Vidrighiné szerepel.
A Szivattyúk Háza a Vastalanítóhoz hasonló stílúsban épült. Formáját tekintve egyszerű, de a Szivattyúk Házának épülete jóval több díszítő elemet tartalmaz, mint az ugyanebben a periódusban épült többi épület.
A víz útjának utolsó állomása ez, mielőtt elhagyja a Vízmű területét. Az ásványi vegyületek kiszűrését követően, a most már kész ivóvizet tartályokba vezették. Innen a szivattyúk a vizet az akkor mintegy 5 kilóméterre lévő városba szállították. A vízműtől kiinduló csővezeték egy 87 kilométeres hálózattá ágazott szét, hosszában-széltében átszelve a várost. A Vízmű azzal a céllal létesült, hogy gondoskodjon a 46 000 temesvári lakos vízszükségletéről, és ugyanakkor lépést tudjon tartani a város jövőbeni fejlődésével.
A város ivóvízelosztó-hálózata a vízművel egy időben kezdte meg működését. És ugyanekkor alapították Temesváron az ország első Víz- és Csatornaipari Vállalatát. Stan Vidrighin, az intézmény első igazgatója, 21 alkalmazott munkáját irányította, köztük két csatornaművezető, egy könyvelő, egy pénztáros, két mérnök és hat technikus. Az ivó- és ipari víztermelés volumene az évek során fokozatosan nőtt, és ez az alkalmazottak számának növekedéséhez vezetett.
Az idők során a közszolgáltatásokért felelős vállalat több nevet is viselt. Az Aquatim, mint önálló vállalat, 1991-ben alakult meg, és jelenleg a vízellátás és csatornázás regionális közüzemi szolgáltatója. Szervezeti formájuktól függetlenül ezek a vállalatok mindig az első helyre helyezték a temesváriaknak nyújtott szolgáltatások minőségét.