Listen in Audio
Napi minimum két liter víz elfogyasztását tanácsolják az orvosok. De mi lenne akkor, ha a napi két liter ivóvíz beszerzése igazi kaland volna ? Vagy ha minden korty az életünket tenné kérdésessé? Nos, sok-sok évszázadon keresztül , ennek a térségnek a lakóit, amit ma Temesvárként emlegetünk, állandó rettegésben tartotta az a víz, amit fogyasztottak.
Ma, ha azt mondjuk : Temesvár, arra a városra gondolunk, melyet a Béga folyó szel át. Nem tudjuk miként nevezhették azok, akik 6000 évvel ezelőtt elsőként telepedtek itt le, de azt tudjuk, hogy már az idők kezdete óta emberi települések mindig a víz közelében alakultak ki. Ugyanakkor víz és ember kapcsolata nem mindig volt felhőtlen. Ellenkezőleg.
A ma Vár – negyedként ismert belvárosi rész olyan terület, mely mindig is lakott volt. Az azt körülölelő folyó, ivóvizet biztosított az embereknek és védelmet nyújtott a támadókkal szemben. Később, az első évezred végén felépül az első erődítmény, mely szintén a folyót használja védelmi övül. A félrurális település várossá és várrá alakulása a 14. század elején, a Magyar Királyság királya, Anjou Károly Róbert uralkodása alatt következett be. Ő rendelte el egy kőerődítmény és vár építését. Nyolc éven át is lakott, 1315 és 1323 között, amikor is Temesvár a Magyar Királyság fővárosa volt. Minthogy a folyóban mostak és mindenfélét beledobáltak, szükségessé vált egy másik ivóvízforrás előteremtése is. Úgyhogy a király elrendelte egy kút megásását a belső udvarban. Ez volt az első kísérlet a mélyvíz felhasználásának tekintetében, de a korszak technikai lehetőségei nem tették lehetővé elérni azt a mélységet, ahol a jó minőségű ivóvíz fellelhető.
A feljegyzések szerint a régi Temesvárt mocsarak vették körül, amelyek egészen a várfalakig terjedtek. A sok árvíz miatt a fúrt kutak vize nem csak fogyaszthatatlanná, hanem veszélyessé is vált. A kút a különböző betegségek terjedésének gócpontja lett. A fertőzött víznek a pestis járványok terjedésében is fontos szerep jutott, amelyek 1738-ban 1762-ben és 1763-ban is megtizedelték a város lakosságát.
A Habsburg uralommal új korszak kezdődik Temesvár történetében. 1717-ben, Bánát első katonai kormányzója, Mercy gróf különös figyelmet fordít a mocsarak lecsapolására, és kidolgozza a Béga folyó első rendezési tervét (Facsád és Nagybecskerek között). Ezt részlegesen sikerül is megvalósítani. 1759 az az év, amikor a várost körülölelő állóvizek szintje és az árviz katasztrófák jelentősen csökkennek a Temes-Béga hidrotechnikai rendszer kiépítésével.
1774-ben Karl Alexander Steinlein mérnök megépít egy mechanikus berendezést, egy olyan hidraulikus gépet, amely egy a Béga folyó partján fúrt kút vizét használja. A folyó medrében elhelyezett hidromechanikus kerék segítségével a vizet egy a Gyárvárosban található 16 méter magas toronyba pumpálják. A városlakókat annyira lenyűgözte ez a hidraulikus gép, hogy 1781-ben belefoglalják a város első címerébe. Majd a következő címereken is ott marad, mind a mai napig.
Minthogy város katonai helyőrségnek számított, a hadsereg aktívan vet részt a településszervezésben. A hadsereg épített csatornát a vár-árok tisztán tartásához. Ebbe a csatornába gyűjtötték össze a kaszárnyák és a vár lakóházainak szennyvizét, amit aztán a Bégába vezettek. 1827-ben ennek csatornának már nem volt elég a lejtése, ezért újat építettek, ami 4.000 méter hosszúságban szelte át a várost. Ez egy nyitott csatorna volt, és az "egészségügyi csatorna" nevet viselte. Majd 100 éven át üzemelt, az általános csatornázási rendszer bevezetéséig. Ennek a csatornának köszönhetően kapta Temesvár, az "egészségtelen város" címet.
A város egészségi állapota aggodalomra adott okot a hadsereg, a szakértők és az orvosok számára egyaránt. Egy 1870-es emlékiratban, dr. Bécsi Gedeon hangsúlyozza, hogy egy csatornarendszer nem létezhet megfelelő csatornatisztítás nélkül. Ugyanakkor a város területén található ivóvíz fogyaszthatatlanná vált, és a Béga csatorna is alkalmatlannak bizonyult. Arra a következtetésre jutottak, hogy nagy mélységű kutakat kell fúrni.
A XX. Század elejének célkitűzésévé válik a temesváriak életminőségének javítása . Ez magában foglalta többek között a levegő és víz minőségének növelését parkok létesítésével és a Béga folyó szabályozásával.
Annak érdekében, hogy Temesvár egészségesebb várossá váljon, napirendre kerül az ivóvíz ellátás és a csatornázás kérdése is. Telbisz Károly, Temesvár leghosszabb ideig hivatalban lévő polgármestere, 1891-ben elkezdi az erődítmény megbontását. Ezzel, egy modern városfejlesztési terv alapján, elindul a város a fejlődés útján. Mandátuma alatt, 1885 és 1914 között, Temesvár virágzik. Megjelennek a széles utak, új negyedek létesülnek, pompás szecessziós épületek születnek. Az ipar fejlődése is példa nélküli. A "Kis Bécsben" létrejön a Kandia Csokoládégyár, a Lánc-gyár, a Paltim Kalapgyár, a Kocsigyár, a Gyufagyár, a Turul Cipőgyár és a Textilgyár is.
1894-ben a Városháza nemzetközi pályázatot hirdet Temesvár csatornahálózatának megtervezésére. A pályázók rendelkezésére bocsátott adatok közt szerepel: a város teljes területe, a lakosság, a város térképei, napi vízfogyasztás, a becsült jövőbeli lakosság és a talajvízszintnek a talajrétegekben mért nyomása is. Tíz pályázat érkezik be, melyek közül három projekt kerül kiválasztásra (I. helyezés - Paul Wicher mérnök Szófiából, II. helyezés - Herbert Berger mérnök Kölnből, III. helyezés - K. Stenernagel építésügyi szakfelügyelő Kölnből). De minthogy a város sekélyes természetes lejtése miatt a kivitelezési költségek rendkívül magasak lettek volna, ezek közül egyik terv sem valósul meg.
Ugyancsak 1894-ben, a drezdai építési tanácsadó és szakértő, Salbach, a város határterületein mélyfúrások végrehajtását kezdeményezi. 1897-ben a város Műszaki Szolgálata folytatja Salbach kezdeményezését. Ennek eredményeképpen kedvező geológiai viszonyokat és vízgazdag homokrétegeket fedeztek fel Csernegyház, Temeskovácsi és Szentandrás területein, a Szegedi Út (ma Torontáli út) mentén, valamint Moșnica, Magyarmedves és Gyüreg térségében.
Ignaz Orban, Temesvár főmérnöke, 1899-ben elkészíti " Temesvár Szabad Királyi Város Vízellátási és Csatornázási Tanulmányát" A dokumentum a város vízellátási és csatornázási rendszerének tervezési alapjait mutatja be. Részletezi a kedvezőtlen pénzügyi helyzetet, ami akadályozza a tervek megvalósítását és a felszín alatti vízkészletek mennyiségének és minőségének kutatását a különböző vízszintekben. Kiemeli, hogy a vízellátó hálózathoz egyrészt olyan forrást kell találni, ami teljes mértékben megfelel a higiéniai feltételeknek, másrészt legalább 2 km-re kell lennie a várostól (hogy védve legyen a fertőzés lehetőségétől) és legkevesebb napi 5.000 köbméteres vízhozammal kell rendelkeznie.
1904-ben Kájlinger Mihály, a Budapesti Vízművek igazgatója veszi át Temesvár vízellátó kutatási és tervezési munkálatainak irányítását. Nagy figyelemmel tanulmányozza a hivatal által rendelkezésre bocsátott anyagokat, és jónak találja, az eddig elért eredményeket. Csakhogy véleménye szerint, ezeket össze kell hangolni úgy a napi vízigénnyel, mint a múltbéli, jelenlegi és jövőbeli lakosságszámmal. Kájlinger a felszín alatti vizeket tartja a legalkalmasabbnak Temesvár ivóvízellátására, és szerinte, nem is kell más forrásokat használni. Ugyancsak Kájlinger javasolja azt, hogy a város vízellátását két különböző forrásból valósítsák meg: használják a felszín alatti vizet a háztartási fogyasztásra, a Béga vizét pedig ipari célokra, utcák öntözésére vagy WC-öblítésre.
1907-ben Stan Vidrighinre, Temesvár Műszaki Szolgálatának mérnökére hárul a feladat, hogy hatékony megoldást találjon a város vízellátására és csatornázására. A Városháza költségén, dokumentációs céllal elküldik Drezdába, Berlinbe, Hamburgba, Kölnbe, Strasbourgba, Karlsruhe-ba és Londonba, hogy rátaláljon azokra a megoldásokra, amelyek Temesvár specifikus körülményeihez alkalmazhatók. Hazatérve kifejleszti a város vízellátási és csatornázási rendszerének terveit, amelyeket ezúttal sikeresen meg is valósítanak.
A város csatornázása egyesített rendszerű volt. Ez azt jelenti, hogy mind a szennyvizeket, mind a csapadékvizeket ugyanazon rendszeren keresztül vezették el. A csatornázási munkálatokat 1909-ben kezdték meg a Béga-csatorna jobb és bal partján elhelyezett két gyűjtő megépítésével. 1911-ben a tisztítómű építése kezdődik, melyet 1912 végén vesznek használatba. Temesvár korszerű csatornázása az egyik legnagyobb és legfontosabb városfejlesztési projektje volt a huszadik század elején intenzíven pezsgő városnak. A munkálatok hét éven át tartottak és lévén ugyanekkor került sor az erődítmény bontási munkálataira is, az egész város egy hatalmas építőteleppé változott.
Vidrighin irányításával folytatódnak a kutatások. Mélyfúrásokat végeznek a város északi valamint délkeleti részein, Mosnica, Magyarmedves és Gyüreg között. Összesen 139 kutatófúrás. Ezek alapján Vidrighin megállapítja, hogy a vízforrások minősége megfelelő, és biztosítani tudják a város jövőbeni fejlődéséhez szükséges vízmennyiséget.
1910-ben megkezdik az 1-es számú Vízmű megépítését. A várostól 5 kilóméterre a déli határon. A Múzeum három történelmi épületegységet foglal magába. Ezek biztosították 1914-től a lakosság vízellátását : a kútcsarnok, a vastalanító és a szivattyúk háza. Ezek mellett a vízmű személyzetének a lakhelye is az épületegyüttes részét képezte. Az 1914-es átadást követően, több bővítésre is sor került. 1918-ban felmerült a második vasmentesítő kialakításának igénye, amelyet valószínűleg 1932-34 között fejeztek be. 1928-ban a transzformátorház (villamosmű) megépítése válik esedékessé. 1992-ben állították üzembe az új mélyvízkezelő telepet, ugyanazon a területen, ahol az 1.számú Vízmű található, és kivonták forgalomból az összes 1910-1934 között épített épületet.
A Budapesti Műszaki Egyetem mérnöki szakán szerzett végzettségének köszönhetően Vidrighin kapcsolatba került a kor technikai vívmányaival, valamint az új építőművészeti irányzattal, a Szecesszióval. Ez egy a 19. század végén és a 20. század elején virágzó új művészeti és építészeti irányzat . Amint azt a neve is sugallja, a szecesszió jelentése: törés, elválás, szakítás a történelmi, konzervatív hagyománnyal, és a kortárs modern formák megteremtése. Németországban "Jugendstil"-ként emlegették, Franciaországban "Art Nouveau", vagyis új művészet, míg Bécsben és Budapesten "Secession" és "Szecesszió" néven vált ismertté.